Egy nemrégiben tartott irodalmi beszélgetés egyik vendége Örkény István „magyar hangjának” nevezte Mácsai Pált. Az „Azt meséld el, Pista!” című monológot huszonhárom éve adja elő a legkülönbözőbb helyszíneken. A Komlói Színházban február 11-én láthatják az előadást.
(Fidelio | L. Horváth Katalin | 2019.03.20.)
- Mikor találkozott Mácsai Pál először Örkény István írásaival?
Gimnazistakoromban. Örkény jelenség volt, egy zárt korban szellemi szabadságot sugárzott. Akkoriban még a Liszt Ferenc tér környékén rendezték az Ünnepi Könyvhetet, arra jártam iskolába, és mindig azt kerestük, milyen Örkény-könyvek vannak a standokon. Érteni véltük az írásait. Értettük is, azzal együtt, hogy felnőttként mást jelentenek. Természetesen az Egypercesek volt a slágerkötete, de nagyon hatott rám a Rózsakiállítás is vagy a Lágerek népe. Sokat tanultam ezekből.
- A szakmai ismeretsége mikor és hogyan kezdődött vele?
Harminc évvel ezelőtt, amikor felkértek, hogy rendezzem meg a Macskajátékot Veszprémben. Sikerült előadás volt, azzal fogadtak el mint rendezőt. Aztán amikor, megint csak majdnem véletlenszerűen, az Azt meséld el, Pista! című monológ színre került, állandósult a „viszonyunk”. Úgy tűnik, én vagyok Örkény színi képviselője, amit szívesen vállalok, de méltánytalannak érzek, mert egyrészt nem akarom kisajátítani, mindenki mondjon sok Örkényt, másrészt nem csak őt szeretem a magyar prózaírók közül. Még csak azt sem mondhatom, hogy őt szeretem a legjobban.
- Pedig az ember azt gondolná.
És Krúdy Gyula? Vagy Kosztolányi? Ezt nem lehet mérni. És még sokan. Sorolhatnék kortárs írókat is. Az kétségtelen, hogy a XX. századnak abból az időszakából, amikor ő alkotott, a hatvanas és hetvenes évekre gondolok, amikor, nagyon későn egyébként, a hangjára talált, ő áll hozzám legközelebb. Kortársai közül általában is ő él és hat ma igazán.
