2020.01.25.

2020. január 24-én nyílt Barina Boglárka amatőr fotós első, bemutatkozó kiállítása a Színház- és Hangversenyterem aulájában.

A kiállítás képeiről Kis-Marics Tamás vizuális média pedagógus osztotta meg gondolatait:

"Rálépett az alkotó egy útra, amely mindenkitől, aki rajta halad, kreativitást és kitartást igényel. Belebotlott egy olyan történetbe, amely egyfajta művészeti szemlélethez vezethet a fotógráfia nyelvén előadva. Nem foglalkozik apróságokkal, kicsinyes dolgokkal, szinte mindent lényegretörően mutat be fekete-fehérben. Az ember kénytelen a kép mondanivalójára koncentrálni, és meg is teszi azt. Jól megkonstruált kis történeteket kapunk, amelyek lehet, hogy mindenkinek mást mondanak. De a művészet lényege pont ez, hogy plusz érzelmeket adjon az embernek, és mindenkiben mást indítson el. Csak mondja el történetét. A képek többsége ötletes, ügyes kompozíció, amely birtokolja a friss fiatalos látásmódot. A fotográfia lehetővé tesz olyan utalásokat, kapcsolatokat a képen belül, melyek ezeket a történeteket megalkotják, majd többszörösen módosítják, és végül létrehoznak egy olyan kommunikációs halmazt, amely együtt él velünk a 21. században és képesek vagyunk megérteni szívünkkel és értelmünkkel.

A képek témája a magány, a művészi megvilágosodás, a kinyilatkoztatás, a bonyodalom, a jó és rossz játéka, a sötétség és fény viadala, az egyén kommunikációja a tömeghez, a művész távolsága az egyéntől.  Az alkotások utalást tesznek az ember és természet kapcsolatára, a szabadság és bezártság érzetére, a közös élmény, a lehetséges időtöltés néhány meghatározott módjára. A fotókon megjelenik az idő, amely nemcsak a természet végtelen erejét hivatott bemutatni, hanem a különböző korosztályok szociális kapcsolatát is érzékelteti. A portré egy rettentő hálás téma, mely az emberi belső végtelenségét, az embert körülvevő helyzetek és lehetőségek végtelen számát képes előhívni. Ezzel él is a fotográfus. A portrékról a fiatalok, a körülöttük lévő világ értelmezését, rácsodálkozását sugallják. Új generáció, új helyzetekben. Az egésztől frissek lesznek a portrék. Bizonyos képekről pont az elmúlás jut az eszembe."