Az ország egyik legismertebb színésze, emlékezetes színházi előadások, filmek, önálló estek szereplője. Csaknem 31 évig színházigazgató is volt. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Bálint András, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja Komlóra érkezik. Arany-estjét adja elő a Pedagógusnap alkalmából a Komlói Színházban.
A Radnóti Színház tizenhárom év után újította fel és tűzte műsorra tavaly Bálint András Arany-estjét. Az előadás elsősorban a műfajok sokszínűségével igyekezett egy rendkívül gazdag, ugyanakkor az Aranyról alkotott „általános” ismeretünktől eltérő képet adni a költőről. Az előadás során egészen közel kerülhetünk magához az emberhez: a fiatal szerkesztő, a lányát, majd unokáját gyászoló apa és nagyapa, az egyre betegesebb, idősödő férfi, végül öreg napjait a Margitszigeten töltő, kissé megkeseredett, ám annál bölcsebb Aranyhoz. Bálint András estjén versek, balladák, naplójegyzetek, levélrészletek váltják egymást. Kosztolányi azt írta Aranyról, hogy ő maga volt a magyar nyelv, Bálint András pedig úgy fogalmazott, azért döntött úgy, hogy összeállít egy Arany-estet, mert ő volt az a költő, aki „rendületlenül és mindvégig hisz a költészet erejében, abban, hogy romló világunkban nincs fontosabb, mint a pontosan fogalmazott emberi szó. A nyelv. A magyar nyelv.”
Bálint András tökéletes mértékkel alkalmazza a személyes hangot: nem válik sem bizalmaskodóvá, sem patetikussá. Úgy bánik szavakkal, hangsúlyokkal, csendekkel és az emberi érzelmek széles skálájával, hogy Arany valóban meg tud jelenni úgy, ahogy eddig talán sosem láthattuk: nem a tökéletesen beállított fotók költőjeként, egy fekete-fehér világ régmúlt poétájaként, hanem hús-vér férfiként, aki éppúgy örült és szenvedett, tépelődött és döntött, félt és haladt előre a számára kijelölt úton, mint bármelyikünk.