Nagyszülőktől ismerősen cseng a mondat: ,,Folyton telefonod bújod, bezzeg az én időmben…”. A Facebook nézegetése és a Messenger csipogása nélkül is fennmaradtak barátságok, csak időrabló, állítják. Én ezzel szemben azt állítom, a közösségi média igenis hasznos dolog, ha a helyén van kezelve. Az érvekről, ellenérvekről hosszasan lehetne diskurálni. A Profil című előadás - ami a KoMod Színház és az AppArt Egyesület koprodukciója – azt a jelenséget mutatta be számunkra a Komlói Színházban, mi történik, ha az interneten kialakított személyiségünk átveszi felettünk az uralmat.
A fiataloknak szóló előadás főszereplője egy kamasz fiú, Andris, akit gondoskodó anyja és különc barátja, Hektor támogat mindenben. Ez azonban megváltozik, mikor főhősünk regisztrál egy közösségi oldalra. A suliban ezzel egyidőben feltűnik egy csodaszép lány, akibe Andris egyből beleszeret, a meghódításához azonban nem csak Hektor ad neki tanácsokat. Megjelenik Krisz, a menő srác, aki népszerűséget kínál és tuti sikert.
„Legyél titokzatos. Gondolj valamire, de csak a felét mondd el. Mondd, hogy fáj, de ne mondd el, hogy mi. Mondd, hogy jó, de titkold el, minek örülsz. Nem számít, mit mondasz, csak mondjad. Told bele a pofájukba, vidd olyan közel, hogy ne is lássák, mit adsz nekik!” – ez a kulcs, ezen felbuzdulva Andris másokon átgázolva próbálja megszerezni a hírnevet és a szerelmet. Ez egészen addig működik, míg személyiségét teljesen feladva az interneten kialakított profiljává változik, ezzel elveszítve mindent, ami fontos; a családját, a barátját és álmai nőjét. Mindenkiről lemondott saját virtuális Krisz énjéért.
Hogy milyen hatása van a közösségi oldalon kialakított virtuális énnek a valódi énre? Milyen hatással vannak a virtuális kapcsolatok a személyes kapcsolatokra? Mennyire valóságos világ a virtuális? Érdekes válaszokat kapnánk, ha őszintén válaszolunk. Egy profil jelentheti a tényleges önmagunkat, azt, amilyenné válni szeretnénk, azt amit láttatni szeretnénk a világgal. Azzal a világgal, ami szintén nem őszinte velünk és nem ad teljes képet. Azzal a lehetőséggel, hogy a virtuális térben bárki lehetsz, számolni kell azzal, hogy közben a valódiban szépen lassan senkivé válsz.
Szerintem a mérlegelés, az egyensúlyra törekvés itt a kulcsfogalom, mert se rossznak, se jónak nem könyvelhető el az a világ, amiben élünk, akár virtuális, akár nem.
