Az Anyegin Puskin romantikus verses regénye, az orosz irodalom egyik klasszikusa, ami sokak számára ismerős lehet, ha máshonnan nem is, iskolai kötelező olvasmányként. Ami azonban feledésbe merül, hogy hiába teszünk valamit kötelezővé, ha a nyelvhasználata, a cselekménye nehezen, vagy akár nem is értelmezhető a diákok számára, így a regény szépen visszacsusszan a polcra, törlődik a telefonról, tabletről. A mű feldolgozását segíti a Kecskeméti Ciróka Bábszínház és a Manna Produkció közös előadása Anyegin címmel, akik a Komlói Színházba is elhozták az interaktív darabot.
Az előadás kezdetén a történet narrátora segítségével próbáltak választ találni a diákok olyan művel kapcsolatos kérdésekre, mint: Mi a szerelem? Mit érzünk, ha szerelmesek vagyunk? Hogy fejeződhet ki? A előadás sok apró részletből tevődött össze, amit az imént említetthez hasonló beszélgetések szakítottak meg az addig látottakra reflektálva. Ez a megoldás számomra nagyon szimpatikus volt, ugyanis nem egyszer gyűlt már meg a bajom olyan olvasmányokkal, amik egybefolytak a fejemben és egyszerűen nem tudtam elkülöníteni a részleteket egymástól egy olvasás után. (A különböző jogszabályok értelmezésére is szeretettel várok egy ilyen jellegű darabot.)
A sok kis szünetnek a hátulütője is visszaköszönt nálam az előadás közben. Ameddigre válaszok érkeztek egy kérdésre, feldolgozásra került egy részlet, az már feledésbe merült, hogy hogy jutottunk a történet azon pontjára. Így az előadás végére csak az utolsó részlet volt számomra felidézhető. Ha nem ismertem volna a művet, most igen nagy gondban lennék, mi is volt ezeknek az apró mozaiknak az üzenete egységesen. Külön-külön választ kaptam arra, mi a szerelem, milyen érzés, ha viszonzatlan, de ezekre választ kapok egy könnyebben befogadható ifjúsági regényből, akár egy romantikus vígjátékból. Ezzel csupán annyit szeretnék mondani, ha a lelki vívódásaimra keresnék megoldást, nem valószínű, hogy Puskinhoz Anyeginjéhez nyúlnék, ha nem élvezem azt a szóhasználatot, közlésmódot, amit használ. ez a darab nyújtott egy kapaszkodót, ami alapján elindulhatunk az elemzésben, de az említett problémának az orvoslására ez a darab sem hozott megoldást.
Az előadás kivitelezése hibátlan volt a maga nemében, az amúgy több síkon értelmezhető regény fő szálát nagyon jól végigvezette, ha el tudtunk vonatkoztatni a megszakításoktól, a művet azonban nem tette vonzóbbá, ahogy az orosz irodalmat sem. A ,,felesleges ember” képe nehezen befogadható a számomra.
