2018.03.13.

számítógépes felnőttképzési terem
A terem névadója: Horzsa Sándor

Horzsa Sándor 1925-1986

Szülei Komlón éltek, ő is itt született 1925. március 5-én. Komlón járt alsóbb iskolába, majd Hőgyészen, Baján és Pécsett tanult tovább. A tanítóképző befejezése után Mánfán, majd Szigetváron és Pécsváradon tanított. 1954-től a komlói Belvárosi Iskola tanára volt. Közben földrajz-biológia szakos tanári diplomát is szerzett. 1965-től a Dolgozók Általános Iskoláját is vezette. 1956-ban kötött házasságot. Felesége és két fia is pedagógusok.

Ő volt a hajdani Úttörőház első igazgatója. Szívvel-lélekkel szervezte a gyerekek táborozásait, kirándulásokat, szabadidős programokat. Kicsik és nagyok egyaránt szerették. Rendszeresen járta a Mecsek lejtőit, erdőit. Tudta mikor, hol milyen virág nyílik, ismerte az összes gombafajtát. Évtizedeken keresztül minden hét végén hóban, esőben, napsütésben kirándult a gyerekekkel. A Horzsa Sándor emléktúrák ennek a munkának tisztelegnek.

Minden év decemberében felvette a mikulásruhát, álszakállat ragasztott és kedves szavakkal dicsérte vagy korholta a puttonya köré gyűlt gyerekeket az úttörőházi Mikulás ünnepségen. Miután kiosztotta az ajándékokat elővette gombos harmonikáját, játszott és énekelt a gyerekeknek.

A Közösségek Háza egyik termét 2000. december 4-én Horzsa Sándor teremnek neveztük el.