2016.03.02.

„Echós szekér” - Vidék Járó Vándor Műhely

Célja: Látogassuk meg az ország kisvárosait, járási-térségi központjait, ahol kíváncsiak arra, hogy a városi intézmények hogyan közreműködhetnek a környezetükben lévő kistelepülések közösségi-kulturális életének fejlesztésében:

a) Mutassuk be a Közkincs 2.0 programot.
b) Jelenítsük meg, és lehetőség szerint terjesszük el azt az attitűdünket, amely fontos ahhoz, hogy városi közművelődési intézmények elkötelezzék magukat a tevékenység mellett.
c) Vázoljuk fel azokat a lehetőségeket, amelyek jelentősebb anyagi ráfordítások nélkül is megvalósíthatók.
d) Térképezzük fel azokat a feltételeket, amelyek (ideális esetben) szükségesek ahhoz, hogy a (kis)városi intézmények hatékonyan közreműködhessenek a kistelepülések kulturális alapellátásában.

Helyszínek: a kisvárosi intézmények (kb. 10 helyszín, max.20 fővel).  Odautazásunk költségeit, a szükséges eszközöket (fényképezőgép, projektor, vetítővászon, laptop, hangrögzítő, kamera, hosszabbító, papírok, tollak, stb.), és a részvevők számára kis szendvics-ebédet mi biztosítunk a program támogatásából.

A Vidék Járó Vándor Műhely programja
(alkalmanként 10 órától 15 óráig)

A Közkincs 2.0 program rövid bemutatása.
Probléma felvetés: Kik vagyunk mi? Népművelő, művelődésszervező, kulturális menedzser, andragógus, felnőttképzési menedzser, kulturális menedzser, közösség fejlesztő, kulturális animátor, mediátor? Mit csinálunk: programokat szervezünk, közösségeket fejlesztünk, népszerűsítjük és „áruljuk” a kultúrát, …
Prezentációk:
a Komlói Közkincs Kerekasztal múltja és jelene, programok a Komlói Térségben
Kulturális normatíva a kistelepüléseken, a segítő hálózat kialakítása (Az EMMI elképzeléseinek bemutatása)

Műhelybeszélgetések:
Ismerkedés, a résztvevők rövid bemutatkozása
Lehetőségeink környékbeli kistelepülések közösségi és kulturális tevékenységeinek segítségével
Lehetőségek és problémák a térségetekben

a) Milyen lehetőséget láttok a térségetekben, amelyek a térségi együttműködéseket erősítenék?
b) Milyen akadályokat láttok, amelyek akadályozzák a térségi együttműködést?
c) Miben kell megerősíteni a (kis)városi (központi feladatot felvállaló) intézményeket?
A megvalósítás feltételei, lehetőségei és gátjai.
a) Milyen szakembert gondoltok hasznosnak a térségetekben?
b) Ki foglalkoztassa a térség közösségi művelődési segítőjét.
c) Milyen további lehetőségeket és gátakat láttok a hatékony működésében?
Összegzés, a tapasztalatok megbeszélése, zárókör, búcsúzás

A program végén összegezzük a tapasztalatokat, és összegzés készül a Minisztérium részére, amely megjelenik az elektronikus kiadványban is, és a konferencián is ismertetjük.

Dokumentumtár

az EMMI támogatásával