2013.09.15.

Kispolgári játék - A Pécsi Harmadik Színház vendégjátéka

Egy közép-európai fővárosi pályaudvar melletti boltot és annak alkalmazottait látjuk: a kapuzárási pánikon éppen túleső, mindenkit irigyen és féltékenyen irányítani akaró üzletvezető Alzbetát, a mindenki által lesajnált idős Darja nénit, Ankát, akire még épp az eltespedés előtt talál rá az új, titkos szerelem és az iskolából frissen a munkába csöppenő Janát.
A történetben felbukkan két férfi is: Pepík, a huszonéves fiatalember, aki bizonyítási vágytól hajtva udvarol minden körülötte lévő nőnek, és Vlada, a sikertelen író, aki szerelemről szóló hangzatos eszméivel magába bolondítja Ankát, de amikor át kéne alakítania az életét ennek a szerelemnek az érdekében, azonnal visszakozik – természetesen újabb hangzatos eszmék mögé bújva.
Kispolgári látlelet ez a darab, melyben a szereplők mindegyikéről kiderül, hogy nem képesek önmagukban, egyedül lenni, (rög/tév)eszméikhez tíz körömmel ragaszkodnak – egymást pedig, talán a túlontúl ismerős hasonlóság miatt, lassan meggyűlölik.

Játéktér: Vincze János és Steiner Zsolt
Jelmez: Várady Zsóka
Zene: Bonyár Judit és Hűvösvölgyi Péter
A rendező munkatársai: Juhász Piroska és Szalai Beatrix
Rendezte: Vincze János